Már jó ideje felfigyeltem egy jelenségre a kerületünkben, amiről nem tudom eldönteni, hogy általánosan elterjedt figyelemfelhívó/rendszabályozó eszköz vagy az újlipótvárosi földalatti mozgalom sajátja. :)

Feltünt, hogy az arcátlanul parkoló autók ablaktörlőjét felhajtják a járókelők, akik a parkolás miatt nem férnek el a járdán. Általában tényleg pofátlan helyen parkolnak ezek az autók, gyalogosként én alig tudok elmenni előttük, de egy babakocsis vagy kerekesszékes biztos, hogy kerülőre van kényszerítve a járdáról az úttestre!

Nagyon gyakran látok ilyet, legutóbb végre le is fényképeztem, hogy meg tudjam mutatni mire gondolok.

Szemtanúja voltam már olyannak is, hogy a járókelő a zsebéből elővett valami papírfecnit vagy zsepit és azt gyűrte az ablaktörlőkbe, ezzel jelezve rosszallását a parkolást illetően.

Nagyon érdekelne tehát, hogy ez vajon egy, az újlipótvárosi gyalogos kommandó által kialakított szokás vagy általánosan elterjedt?

Múlt hétvégén belevágtunk a legújabb projektünkbe: futunk. Egy a bökkenő, utálok futni. Kilóg a belem, szúr az oldalam, kiköpöm a tüdőm, és ehhez hasonló érzések kerülgetnek, ha futok.

Felmerül a jogos kérdés, hogy akkor miért is? 

Nem tudom, hogy csak velem van így, vagy más is észrevette, de mostanában valahogy mindenhonnan az folyik, hogy futni csak elkezdeni nehéz, és még a mozgásra kevéssé hajlamos emberek is úgy rákapnak, hogy függővé válnak és már nem is élet az élet futás nélkül. A futás pedig elkezd élvezetet, örömet nyújtani - nem mellesleg úgy képzelem el, hogy miközben futok az apró zsírpárnák leolvadnak a testemről és elszállnak a szellővel. Jól hangzik.

Ha pedig így van, akkor ebből én sem szeretnék kimaradni.

Persze jó sportemberhez méltóan a projektet bevásárlással nyitottuk, vettünk futócipőt és nacit, meg persze olyan karra erősíthető tokot, amiben tudom vinni magammal a telefonomat, mert az fontos. Le is töltöttem egy jó kis alkalmazást, ami méri és rögzíti, hogy mekkora távot tettem meg, mennyi idő alatt. Mindjárt az első alkalommal personal record-ot értem el! Ki gondolta volna? :)

Szóval csúcseredményeim az alábbiak:

2,4 km-t tettem meg, felváltva futottam és gyalogoltam és mindezt kb. 20 perc alatt. Azért mondom, hogy kb., mert annyira profi vagyok, hogy elfelejtettem időben leállítani a mérést, így a 20:58 perc nem valós. Elégettem 152 kalóriát, jippijééé! Megnéztem, ez 1 egész db zsömlének felel meg.... csak így tovább.

Érezhető izomláz jelentkezett a combomban, ennek szintén tudtam örülni.

Egy nagy problémám van, erre még keresem a megoldást, mégpedig az, hogy az orromon történő levegővétel miatt az arcüregem, illetve az orrom mellett a nyálkahártyám egész egyszerűen fáj. Nem tudom mitől van, de remélem elmúlik... Any idea?

Egyébként tetszik a dolog, főleg az, hogy ahogyan elnéztük a szigeten futókat, ez a sport mindenkinek való: fiatalok, öregek, férfiak, nők, üzletemberek és fitness ladyk, vegyesen. Sőt, ami nagyon tetszett - és úgy tűnik igazolja azt, hogy az ember függővé válik - hogy babakocsival futó családokat is láttunk, nem is egyet: apa vagy anya tolja maga előtt a kocsit futás közben, míg a másik fut mellette. Nos, ha a projekt sikeres, akkor mi is így végezzük majd egyetleneM-el... :)

To be continued! - hopefully.

Pár hónappal ezelőtt, egy nagyon szeles őszi napon munkába menet találkoztam egy férfival. Súlyos beteg, mozgáskorlátozott és úgy láttam, hogy értelmi fogyatékos is. Ott állt a sarkon, egy épület tövében. Hallottam, hogy mond nekem valamit, de nehezen értettem meg, hogy mit is akar. Kiderült, hogy azt kérte, hogy segítsem át a kereszteződésen, mert nagyon fúj a szél. Belekaroltam és miközben kísértem megértettem, hogy az erős szél miatt nem mert elindulni, mert annyira bizonytalanul mozgott önmagában is, hogy félt attól, hogy a viharos széllökések miatt esetleg eleshet.

Miután elbúcsúztunk a szívem összeszorult. A kiszolgáltatottsága, a kérése, a lénye mélyen megérintett. Az, hogy ott állt és várt valakire, aki segít neki átjutni, mert egyedül nem mert nekivágni.

Többször láttam azután is.

Ma hajnalban akkora széllökések voltak, hogy álmomból is felvert, ki is néztem az ablakon, hogy lássam mekkora a vihar. Csak a szél fújt, de az nagyon. Reggelre enyhült azért, de még mindig erős szél volt.

Mentem dolgozni, leszálltam a buszról, beszaladtam a pékségbe és ahogy kijöttem, ott állt. Fújt a szél, ő pedig állt és várt. Olyan természetességgel karoltam belé és mondtam neki, hogy jöjjön csak, én segítek, mintha mindennap ezt csinálnánk. Ő meg sem szólalt, amikor átértünk mindkét zebrán elbúcsúztunk és megköszönte. Aztán elindult jobbra, én pedig balra.

Igen, úgy tűnik, hogy ő elindul minden nap. Kihívás eljutnia oda, ahova megy, de ő minden nap elindul, egyedül.

He's my hero.

Én meg elszégyelltem magam, hogy mennyire ki tudok akadni, amikor macerásabb az utam az irodába: nem jön a busz, vagy tömve van, esik az eső és fel kell kapaszkodni a budai domboldalon magassarkúban. Vajon elindulnék akkor is, ha félnék, hogy hogyan jutok át majd a zebrán, miután leszálltam a buszról?

Az úgy történt, hogy mindenhonnan az folyt: "Ma ne induljon útnak!", "Maradjon otthon!", és, hogy "Ne menjen sehova!". Biztos rájöttetek, hogy a múlt hét pénteki havazás és viharos szél miatti riasztásról van szó. Na, nekünk péntektől volt foglalásunk egy badacsonyi wellness hotelbe, úgyhogy mi persze útnak indultunk. A kb. 2 órás út 4,5 fél óráig tartott, 60 km/órával haladtunk az autópályán is és egy árokba borult hókotró miatt el is tereltek minket Zánkánál, de a lényeg, hogy szerencsésen megérkeztünk és amikor kidugtuk a lábunkat a szauna és pezsgőfürdő forróságából, ezt láttuk!

Vasárnap kora délután elmentünk ebédelni egy helyre, amit eddig nem ismertünk, és nagyon kellemes meglepetésben volt részünk. A Dunyha Étterem nem a belvárosban van, kell egy kicsit kocsikázni érte, de nekünk megérte, és úgy láttuk másoknak is, mert éppen csak hogy akadt egy szabad asztal nekünk is.

Az enteriőr nekem nagyon bejött, olyan igazi rusztikus-country style, liba témára ráerősítve.

(a kép megtévesztő, a hely nem volt üres, csak mi délután 4 óra körül fejeztük be az ebédet, addigra már szépen lassan kiürült, mindenki megebédelt)

 Mikor leültünk az asztalunkhoz, a pincér felvilágosított minket, hogy ma sunday brunch van, vagyis nem á la carte a kiszolgálás, hanem 4000,- Ft ellenében annyit eszünk és iszunk (!) amennyit akarunk. Bevallom nem vagyok az all you can eat műfaj rajongója, mert egyrészt nem tudok sokat enni, másrészt nem is akarok sokat enni - jót akarok enni. Mivel azonban a hely hangulata és az asztalokra kirakott menükártya nagyon csábító volt, így nem gondolkoztunk, ettünk!

Az ételek finomak voltak, volt egy-két fogás, ami kiemelkedően jó volt, és volt olyan, ami csak simán jó, de mivel nem ettük végig a kínálatot - bár egyetleneM megpróbálta - így nem tudjuk mit tartogatott volna még a többi fogás. Van egy kemencéjük is, ebben készítik többek között a házi kenyereket, pékárukat, az egyik szakács pedig elmondta, hogy maga füstölte a húst, amit kínált.

A kiszolgálás viszont szuper volt, nagyon kedves volt mindenki. A hangulatunkat pedig teljesen feldobta az, hogy sűrűn elkezdett havazni odakint, így a téli-vasárnapi faházas-Holle anyós feeling teljesen magával ragadott minket. Ja, és élő zene kísérte a vasárnapi ebédünket, húzták aláfestésnek a cigánymuzsikát, de nem tolakodóan - legalábbis minket nem zargattak. Az élőzene szüneteiben pedig Budapest Bárt hallgattunk, ez nekem mondjuk jobban tetszett.  

A Dunyha egyébként libaétteremként hirdeti magát, ami tök jó, mert szeretjük a libát, de nem kell aggódni annak sem, aki nem akar libát enni, van más is a kínálatukban. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a kávéhoz volt laktózmentes tej, amit én nagyra értékelek, mert meglepően kevés helyen van - nagyobb kávézókban/kávéházakban sem tudnak vele legtöbbször szolgálni. Szóval plusz pirospont nálam ezért!)

Ebéd után pedig mindenképp érdemes egy nagyot sétálni: a friss levegő, a csend és a nyugalom felemelő! Szóval erősen ajánlott program!

Elkezdődött a 2013-as év is. Olyannyira elkezdődött, hogy már az irodában ülök és a dolgos hétköznapok egy pillanat alatt visszafoglalták jól megérdemelt helyüket az életemben. Még némi halvány emlékem van arról, hogy milyen volt a kellemesen pihenős vagy éppen családban és barátokban tobzódós ünnepi hangulat, de szerintem pár óra és teljesen eltűnik… Ideje szembenézni azzal, hogy ez az év elkezdődött.

Tettem-e fogadalmakat az évre? Az igazság az, hogy nem hiszek ezekben a fogadalmakban, nem nagyon jöttek be eddig, de valahogy soha nem bírom ki, hogy ha hangosan nem is, de magamban, szépen halkan, gondolatban megfogalmazzak egy-két fogadalmat, hiszen az újrakezdés érzése ilyenkor akaratlanul is beférkőzik.

De mi van akkor, ha hivatalosan is teszek fogadalmat, leírom, sőt közzéteszem?? Lehet, hogy pontosan ez kell ahhoz, hogy kötőereje legyen?!?

Próbáljuk ki! Ezennel a 2013-as évre szóló fogadalmaimat az alábbiakban foglalom össze:

1. Több időt fogok hagyni magamra/magunkra!! Le a túlszervezett, túlzsúfolt élettel, tudatosan vigyázni fogok arra, hogy nyugalomban, pihenésben is legyen részem/részünk.

2. Több mozgás! Ezt valószínűleg minden második ember megfogadja, klasszikus fogadalom. Persze azért válhatott klasszikussá, mert alapvető fontosságú, mégis hajlamosak vagyunk elhanyagolni. Egyébként hozzáteszem a 2012-es év több mozgással telt, mint a 2011-es, szóval jó úton haladok… azt hiszem.

3. Tudatosabb megtakarítás!! E tekintetben is komoly fejlődést tanúsítottam 2012-ben, de elégedetlen vagyok, többet akarok! :)

Ennyi bőven elég lesz- talán sok is! Íme tehát a hivatalos 2013-as, általatok is számon kérhető fogadalom-listám. És mi lesz, ha elbukom? Nem is tudom… ilyen következményeket nem szokás megfogalmazni, ugye? :)

Kinek van még újévi fogadalma? Vállalom a számonkérést!! :)