Mi történt ma? Eszembe jutott, hogy van egy rég elfeledett blogom. What happened today. Még mázli, hogy emlékeztem a felhasználó nevemre és a jelszavamra. No nem elsőre, de második próbálkozásra sikerült is belépnem.

A bejegyzés címe igazából az kellene, hogy legyen, hogy mi történt az elmúlt kb. 2 évben. Na, ahhoz egy regényt kellene írnom, nem pedig blogbejegyzést, hogy elmeséljem. Regény... ah. Szégyen, de tudjátok, hogy hány regényt tudtam elolvasni az elmúlt 2-3 évben? 2-3-at. Na jó, lehet, hogy négyet. Abból egy persze arról szólt, hogy hogyan legyek jobb szülő. Nem vagyok saját magam ellensége, szóval nem tömöm a fejem ilyesmivel, nem igyekszem a tökéletességre, nem olvasok anyukáknak szóló blogokat, magazinokat, hamar feladtam az efféle dolgokat, jó ideje már csak a megérzéseimre hallgatok. Úgy gondolom egész jól működik, de erről leginkább Panna tudna beszámolni. Ő pedig még nem ír blogot, sem könyvet, hogy erről meséljen, viszont sokszor mondja, hogy szeret (nem csak engem, az apját is, naná), ez azért jó jel. Persze nincs sok választása, az ember kiskorában szereti a szüleit, ők a világmindenség. Majd lesz idő, amikor azt hiszi, nem szeret annyira - akkor kell majd sokszor emlékeztetnem magam, hogy ez csak múló szeszély - de ott még nem tartunk, azt majd akkor dolgozom fel.

Szóval nem írtam kb. 2 éve, és azért nem, mert konkrétan csak a gyerekről és az anyaságról, meg annak ügyes-bajos dolgairól szólt az életem. Ez persze nem mentség, sőt kiapadhatatlan forrása a jobbnál - jobb sztoriknak, amik viszont, ha egyáltalán valakinek, hát azoknak lehet érkedes, akiknek szintén van gyerekük.

Most azért kezd kinyílni a világ. Panna már lassan 3 éves - megjegyzem fantasztikus csaj, na persze, mi más. Kezdek egy picit fellélegezni. Bár lehet, hogy csak az mondatja ezt velem, hogy időnként nem átallja Panna átaludni az éjszakát, amivel eddig nem nagyon örvendeztette meg a szüleit, és ettől olyan eufórikus érzés önt el, hogy azt hiszem, most már minden könnyebb. Milyen lehet azoknak, akiknek a gyerekeik 3-4 hónapos koruk óta alszanak éjjel. Mert vannak ilyenek. Mindig mások azok, de vannak. Ők mesélik. Ők pedig, akik mesélik, léteznek. Tehát van ilyen.

Persze, azért jó szokás szerint, most, hogy Panna már ilyen nagy, eléggé foglalkoztatja a környezetünket, hogy mikor jön a kistesó. Környezetünk alatt, nem csak a családot és a barátokat, hanem a zöldségest is értem. Semmi gond, hiszen, ha belegondolunk a népesség gyarapítása társadalmi jelentőségű ügy, így az egész társasadalom érdeklődésére tarthat számot, hogy mik a terveink e téren. 

Na, most hirtelen felindulásból ennyi, folyt köv. Remélem. Persze ki tudja, nem ígérek semmit, magamnak sem.

Csók,

R