Ezer éve nem írtam bejegyzést, hiába jutott eszembe egy-két olyan gondolat, amit szívesen megosztottam volna, egyszerűen nem jutottam el soha odáig, hogy leüljek és leírjam. Felújítottunk, költöztünk, dolgoztunk és még terhes is vagyok ugyebár, szóval elég sok feladatunk van mostanában. És mi jön még!!?! :)

Amellett, hogy mintha lelkiismeret-furdalás félét éreztem volna, amiatt, hogy hanyagolom a blogot, az is felmerült bennem, hogy írjak-e még egyáltalán. Az az igazság, hogy rengeteg minden történik velem/velünk, szóval lenne miről írni, de nem tudom, hogy lesz-e energiám és időm rá, ha megérkezik a picur. Szóval kicsit elbizonytalanodtam, hogy van-e így értelme, de nincs szívem kinyírni a blogot... kicsit hozzám nőtt már. Lehet, hogy Panna érkezésével kevesebb tér jut majd a budapesti életnek, kultúrának, programoknak, és több a kisgyermekes, mamás - papás dolgoknak, de nem szeretnék az életben sem egy pelenka- és anyatejszagú anyarémmé válni, aki csak a gyerekéről tud beszélni mindenkivel, telenyomja a facebook és insta profilját babafotókkal és akinek a gügyögésre szorul vissza a szókincse, ezért remélem, hogy lesz más témám is a jövőben is, mint a baba-mama posztok. Elvégre az életemben egy új dimenzió nyílik meg, de ettől még én vagyok, aki vagyok. Egy kismama szerintem - remélem! - nem szűnik meg annak az intelligens, képzett, jó humorú és szórakoztató  - persze, hogy magamról beszélek :) - nőnek lenni, aki azelőtt volt, csak még több lesz. Biztos sok új tulajdonságomat fogom felfedezni az anyasággal és megváltozik az életem, mert egy új központja lesz: magam helyett a gyermekem. Ha véletlenül mégis bekövetkezne, hogy tudtomon és akaratomon kívül egy beszűkült kismama válik belőlem, felhatalmazlak - sőt, kérlek - Titeket, hogy kíméletlenül szembesítsetek ezzel! 

Ami az elmúlt pár hónapot illeti, átéltem ugyebár életem első és eddig egyetlen terhességét - na, most meg is mozdult odabenn a bébi, miközben ez leírtam.  

A terhesgondozás érdekes tapasztalat volt, így a finisben azt hiszem jobb a rálátásom - az elején ugyanis nem tudtam megítélni, hogy milyen ellátást kapok. Amikor felmerült, hogy terhes vagyok, gondolkodás nélkül egy a családban már többek által kipróbált és jól bevált magánklinikát választottunk, a Róbert Károly Magánklinikát. Ez valójában egy magánrészleg a Nyírő Gyula Kórházon belül. Persze kaptuk aztán a megjegyzéseket, hogy teljesen felesleges volt magánklinikára menni, az állami kórházakban is nem egy helyen nagyon jó a szülészet és igazából csak lapátoljuk ki a pénzt az ablakon. Ennek ellenére a döntésünk miatt mi egy percig sem éreztük úgy, hogy butaság volt, mert a mi lelki békénkhez ez kellett. Első gyerek, és semmit sem tudtam a terhességről, szóval úgy éreztem, hogy ez a biztos: mindent megkapunk, kedvesek és segítőkészek lesznek és az sem volt utolsó szempont, hogy mindennek szabott ára van, tehát nem kell azon gondolkodnunk, hogy mennyit tegyünk a borítékba és kinek adjunk egyáltalán a borítékot és mikor. Sosem voltam az a borítékot csúsztató fajta és mivel köztudomású tény, hogy a szülés az amolyan borítékos műfaj, így egyszerűbb a mi életünk is. Ja, és számlát is kapunk arról, amit befizettünk.

Na, annyit mondhatok, hogy úgy láttam neki az egésznek, hogy a terhesgondozásról tényleg semmi fogalmam nem volt: nem tudtam, honnan kapom meg a kismama könyvemet, hogy milyen vizsgálatokon kell átesnem, hogy mi fán terem a körzeti védőnő, hogy mire kell figyelni, mit szabad és mit nem, stb. Mivel az első három hónapban szerettük volna titokban tartani a terhességet babonából, így ekkor még nem tudtam a környezetemben sem nagyon senkitől kérdezni. Vettem egy könyvet, ami elég jól bevált - és szerencsére nincsenek benne nagytotál-naturalisztikus fényképek a szülésről, meg ilyesmi... Kb. 1,5 - 2 hónapos terhes lehettem, amikor az egyik könyváruházban véletlenül pont azon az oldalon nyitottam ki egy nagy albumot, ahol a baba már félig kint volt az anyukából, és mindezt szemből fotózva. Nem értem miért kell ezt? Rám hozták a frászt!! Akkor megfogadtam, hogy semmi fényképes album, csak a rajzokkal illusztrált könyv. Ajánlom azoknak, akik nem akarják magukat előre paráztatni, hogy mi lesz a szülőszobában! Végül is vagy így, vagy úgy, de ki kell jönnie onnan bentről, de ha hónapokon át rémisztgetem magam azzal, hogy hogyan fog mindez történni, az kinek jó?!

Bevallom, szerintem a terhesgondozási rendszer nem működik valami flottul itthon, az elején nagyon elveszettnek éreztem magam, mert nem tudtam, hogy végre ki fog nekem mindent elmondani, amit tudnom kell. Kérdeztem a háziorvosnál, a védőnőnél és a nőgyógyásznál és a kérdéseimre kaptam is választ, de valahogy maguktól nem nagyon akartak felvilágosítani mindenről, én meg nem tudtam, hogy mi mindenre kellene rákérdezni. Valamiért én arra számítottam, hogy "Kedves Kismama! Gratulálok, Ön terhes. Amit a terhességről tudnia kell ...................., és vigyázzon erre meg arra .......... és számítson erre meg arra .......... és még az is előfordulhat, hogy .............! " Persze nem akarok igazságtalan lenni, ha kérdeztem, tényleg jöttek a válaszok és szerencsére a mai napig problémamentes volt a terhességem, tehát durva meglepetések nem értek, de az elején kicsit elveszettnek éreztem magam. 

Ahogy telik szépen lassan az idő, kezd az ember lánya a szülésre fókuszálni és persze jöttek a jó tanácsok, hogy egyeztessek az orvossal, hogy hogyan szeretnék szülni, és ha valamiben nem értenénk egyet, akkor még jó időben váltsak, mert annál rosszabb nincs, hogy ha az ember a szülőszobában nincs összhangban az orvosával. Na, most kérdezem én, ha még nem szültem soha, akkor honnan tudjam, hogy hogyan szeretnék szülni?? Szerencsére a magánklinika előnye, hogy időt szánnak az emberre, szóval mondta dokim, hogy no para, leülünk, átbeszéljük, hogy mire készüljek. Sőt, egy szülésznő is leült velünk beszélgetni külön, tőle is lehetett kérdezni, nagyon kedvesek voltak. Ezen kívül a klinika biztosítja a kismamáknak és kispapáknak, hogy szülésfelkészítő előadásokon vegyenek részt, ahol elmondanak kb. mindent arról, hogy mire kell számítani és lehet kérdezni is, és körbevezetnek a szülőszobában is, szóval utólag azt mondom, hogy nagyon elégedett vagyok, elég sok mindent elmondtak nekünk. Már csak az kellene, hogy egy gyors, fájdalommentes szüléssel is megörvendeztessenek és akkor reklámarcnak is jelentkezem, ha kell! :) (Nem, ezért a bejegyzésért nem fizetnek nekem!)

Na, a lényeg, hogy szépen lassan eljutottunk oda, hogy nagyjából egy hónap múlva várhatóan megérkezik közénk a mi kislányunk, aki egyelőre még odabent élvezi a kellemes környezetet! Micsoda sokk lesz szegénykének, hogy ki kell jönnie onnan. Remélem elégedett lesz majd velünk, ha kijön és meglátja, hogy mi vagyunk a szülei, akik a következő jó pár évben-évtizedben gondoskodni fognak róla! :)  Igyekszem majd beszámolni, ha érdekel Titeket.... Addig is, akinek van tippje jó babafotósra, írjon nekem! :)

Kép forrása a képre kattintva!