ha történt valami érdekes és figyelemre érdemes

what happened today

what happened today

miért éppen macaron?

Bejegyzés alcíme...

2012. november 13. - sz.reka

Igen, mindjárt az elején be kell, hogy valljam: én imádom a macaront. Tudom, tudom, most nagyon divatosak ezek a kis színes, habkönnyű, édes korongok, de ciki, nem ciki, beálltam a sorba. Szerintem isteni, ahogy finoman roppannak a számban. Izgatott leszek, amint meglátom az édes színkavalkádot, és szívem szerint mindegyikből ennék egyet. Minimum.

Szóval a macaronokhoz való viszonyomat remélhetőleg sikerült megfelelően szemléltetnem. Régóta terveztem is, hogy megpróbálok itthon készíteni, a konyhában, de valahogy sosem szántam rá magam, nagyon nehéznek tűnt.

Hogy a lényegre térjek, a barátaim is ismerik a rajongásomat, így történhetett meg az, hogy megleptek engem egy macaron készítő, egy estés tanfolyammal! Éljen, éljen, éljen!

Előtte kaptam tőlük ajándékba egy cukorhőmérőt is. Igen, azt! Azt sem tudtam, hogy ilyen egyáltalán létezik. Vigyázat, mint láthatjátok, nagyon profi vagyok a témában! :)

Múlt hét péntek estére be is jelentkeztem a tanfolyamra, ahol aztán kiderült, hogy nem a cukorhőmérő használata lesz a legmacerásabb, legprecízebb lépés a macaron készítése során. Persze képzelhetitek, hogy nagyon menő voltam a résztvevők között azzal, hogy nekem bizony már saját cukorhőmérőm van, de meg kell, hogy mondjam, hogy infrastrukturálisan még mindig nem vagyok megfelelően felkészülve az otthoni macaron készítésre - igen kedves barátaim, egy sütőhőmérő is jól jönne! :) A macaronos kukta csapat vegyes volt - persze csak nők, de nem is vártam mást - voltak ott középkorú háziasszonyok, és fiatal macaron-rajongó hölgyemények is.

Az oktató hölgy mindjárt az elején elmondta, hogy a nagy Pierre Hermé receptje szerint fogjuk készíteni a macaront. A másik iskola a Ladurée, a nagy rivális. Érdekes, hogy a franciák mennyit kihoztak ebből az olasz eredetű édességből, a francia cukrászmesterek munkájának köszönhetően vált ilyen népszerűvé. Az olaszoknak azért megmaradt a profiterol, a tiramisu, a panna cotta, panettone és még sorolhatnám... oh, na igen!

Pierre Hermé tökélyre fejlesztette az izgalmas ízösszeállításokat, sós és édes ízek egyaránt keverednek macaronjaiban. A nyáltermelés beindítása végett egy-két kép jöjjön most Hermé úr konyhájából:

1200x1200_jardin_eden.jpg

 1200x1200_jardin_enchante.jpg

 képek innen

Annyit elárulhatok, hogy a tanfolyam alatt rájöttem, hogy miért olyan különleges és drága ez a sütemény.

Minden lépésnél maximálisan oda kell figyelni az adagokra, a grammokra, a fokokra, az időre, és minden egyes lépésnél el lehet rontani az egészet úgy, hogy akár újból kelljen kezdeni a teljes sütést. A kulcsszó a pontosság!!Az oktatónk mondta, hogy rengeteg macaront készített már életében, de még ma is van, hogy a kukában landol, amit készített. Biztató!!!

A cukorhőmérő valóban elengedhetetlen, mivel a Hermé iskola szerint cukorszirupot készítünk és azt keverjük a tojásfehérjéhez, a cukorszirupnak pedig pontosan 118 celsius fokosnak kell lennie, mikor hozzáadjuk. Fontos természetesen az alapanyagok - mint a mandulaliszt, a porcukor, a tojás - minősége is, a rossz alapanyag miatt akár tönkre is mehet a végeredmény. A tészta pihentetése is fontos elem, mi például nem hagytuk elég ideig állni sütés előtt, így a kis talpacskák berepedeztek.

Kiderült továbbá az is, hogy nem érdemes nekiállni úgy a macaron sütésének, hogy zavaró tényezők vannak a lakásban - értsd család vagy vendégek, állat, TV, rádió, bárki, aki beszél hozzád, kérdez, feltart...

Nos, talán már rájöttetek, hogy a mi macaronjaink nem lettek tökéletesek, de nem is vártam, hogy elsőre így legyen. Macaront készíteni nehéz, macerás, de próbálkozni érdemes. Úgy is mondhatnám, hogy nagy és nemes vadra vadászunk a konyhában és ha sikerül elkapnunk, akkor nagy becsben tartott trófea lesz. Pont ezért olyan izgalmas és különleges!

2012-11-09 19.25.12.jpg

2012-11-09 19.39.55.jpg

2012-11-09 19.41.40.jpg

2012-11-09 21.06.21.jpg

2012-11-09 21.12.18.jpg

2012-11-09 21.09.15.jpg

2012-11-09 21.14.31.jpg

2012-11-09 21.17.18.jpg

A saját képek minőségéért bocsánatot kérek, nem voltam felszerelve megfelelő eszközökkel, így jobb híján a nem túl szuper kamerával rendelkező mobilommal csináltam a képeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://rdiary.blog.hu/api/trackback/id/tr314904237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magyar Béla 2013.02.02. 23:58:40

Kedves brekkuci/wh, tetszik a bejegyzésed. Kicsit szomorú vagyok, hogy meg sem említed a főzőiskola vagy akár a tanár nevét, akitől tanultad a macaron készítés fortélyait. Mivel a leírásod és a fotóid alapján én ráismertem, azért - engedelmeddel -megosztom a blogbejegyzésedet a főzőiskola facebook oldalán. A tanítónéni bizonyára örömmel fogja olvasni :)

Üdv
süti beállítások módosítása