ha történt valami érdekes és figyelemre érdemes

what happened today

what happened today

Tortapapír a dobozon

Bejegyzés alcíme...

2012. november 30. - sz.reka

Egy rövid, ámde őszinte panaszkodással kezdeném ezt a bejegyzést: az az igazság, hogy krónikus időhiányban és már-már beteges túlszervezésben éljük életünket egyetleneMmel, így az olyan pillanatok, amikor otthon vagyunk és a) nem éppen rohanunk el otthonról valahova, b) nem éppen várjuk, hogy jön hozzánk valaki, c) éppen nem éjszaka van, amikor alszunk, d) nem hullafáradtan rogyunk a kanapéra sorozatot nézni késő este, végül e) nem éppen a fenti okok miatt néha elhanyagolt háztartásunkat próbáljuk kicsit rendbeszedni, igen ritka. Pedig annyi tervem van mindig, hogy csinálok ezt, alkotok azt: megvarrom, megragasztom, megkötöm, rávasalom, összerakom, lefűzőm, lefestem, átfestem, stb. Igényem lenne rá, nagyon, imádom csinálni, de csak akkor jutok el odáig, hogy meg is valósítsam a terveimet, ha külön időpontot egyeztetek magammal és beírom a noteszomba mint programpontot.

Na, így alakult, hogy volt nekem elfekvőben egy dobozom ezer éve, amit valamelyik kreatív boltban vettem, a tervem még az volt anno, hogy szépen dekupálom. Na, szerintem kb. egy évig nem is jutottam hozzá, aztán végre volt egy szabad napom egy hétvégén (külön szervezés nélkül, így alakult, juhéjj), amikor hirtelen gondoltam egyet és nekiugrottam. A koncepción azonban változtattam, mert nem volt kedvem szöszmötölni, úgyhogy a dekupázs ragasztó helyett más eszközök után néztem, rögtönöztem és a tortapapírhoz nyúltam.

1. A dobozt alapként fehér akrilfestékkel lefestettem, a festéket vízzel hígítottam, hogy áttetsző legyen, alig látható.

50q4HAeZ.jpg

 2. Amint megszáradt nekiestem a tortapapírral, amit sablonként használtam és egy szivacsdarabkával nyomkodtam rá az óarany festéket:

3v8La76z.jpg

9ceUaVf7.jpg

 1xp0qiCt.jpg

 A tortapapír nagyon jól működött, arra viszont alkotás közben jöttem rá, hogy a szivacsra felvitt festék mennyiségével csínján kell bánni, mert ha sok a festék, akkor befolyik a papír alá és összemosódik a minta. Egyébként szerintem nagyon egyszerű és nagyszerű az eredmény! :)

 3. Utána még vágtam ki sablont, hogy a doboz tetejére betűket varázsoljak. Na, azt egy picit elsiettem, legközelebb biztosan nem sima A4-es nyomtatópapírral fogom csinálni, mert az gyűrödik, hajlik mindenfelé. A legvégén átlátszó lakkal átmentem az egészen, és íme a kincsesdoboz:

p0fh86WK.jpg

 

YpvHzExZ.jpg

 A végén úgy éreztem, hogy kicsit összedobtam, de soha ne sikerüljön rosszabbul egy rögtönzött alkotás! :)

Egy ilyen dobozt kb. 2-3 óra alatt össze lehet dobni - száradással! - úgyhogy még karácsony előtt simán belefér az elkészítése (öööö, na jó, ha nem vesszük figyelembe a poszt elején elrebegett sirálmaimat, mert akkor ugyebár tudjuk, hogy semmi ilyesmi nem fér bele simán, csak pontosan kidolgozott és egyeztetett karácsonyi készülődés-menetrend alapján). Hajrá, hajrá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rdiary.blog.hu/api/trackback/id/tr354939061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása